Rozsdás marhaszelet!

Szaftos, rozsdás marhaszelet!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50-60 dkg marhalábszár, vagy marhanyak vékony szeletekre vágva
  • 3 nagy fej vöröshagyma apró kockára vágva
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika, 2 db. pörköltszaft kocka

Serpenyőben meg fonnyasztjuk a  hagymát zsírban, vagy olíva olajban. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk., majd felengedjük 2 dl vízzel. Belehelyezzük a szeletekre vágott marhahúst. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt lassú tűzön pároljuk. Hosszú, kb. két órás párolás következik, néha a folyadékot pótoljuk alatta, de a végére szaftjára lefőzzük, és befigyel a pörköltszaft kocka is, ha még sűrűbb, és szaftosabb végeredményt szeretnénk.

Közben előveszünk egy gyöngyözőhátú 80-as évjáratú száraz Kékfrankos-t, és kb. két decit óvatosan lassan ízlelgetve beküldünk a szakács “kontya alá”! /CSAK 18 éven felülieknek!/ Ha van a közelben egy kazettás magnó, gyorsan kidobjuk, mert már kiment a divatból, és a mobil telót párosítjuk a bluetooth-os hangszóróval, és rákeresünk az Abbától a BoneyM-re! 🙂 Csutkára tesszük a hangerőt, és visítva próbáljuk hangutánozni! Ínyencek a hús alá is tehetnek egy fél deci vöröset, de mindez hanyagolható.

És végül, ha a hús már puha, főt burgonyával, kovászos uborkával tálaljuk!

Ha tudsz jobbat, most könnyedén legyőzhetsz!

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Sajtos, sonkás tekercs!

Sajtos, sonkás tekercs vacsira!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 1 csomag rétestészta
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 20 dkg gépsonka
  • Fűszerek: Ketchup, petrezselyem, /Esetleg reszelt fokhagyma/

Nagyon egyszerű az elkészítése! A rétestésztát kibontjuk, leterítjük egy tálcára, vagy gyúródeszkára. Hat lapot találtam benne középen papírral elválasztva. A felét lefektettem a tálcára, és megkentem gazdagon ketchup-el. Ezután megszórtam reszelt sajttal, petrezselyemmel, és a sonka szeletekkel befedtem az egészet. Rátettem a megmaradt tésztát a tetejére, és felcsavartam az egészet rúd alakra. Kb. 5 cm-es darabokra vágtam, és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyeztem egymás mellé a tekercseket.  A tetejére is szórtam sajtot, és előmelegített sütőben kis lángon /kb. 170 fok/ 15 perc alatt készre sütöttem.

Fontos: Lehet más felvágott benne. De a tészta vékony, ezért ne legyen csak füstölt,  /Mondjuk szeletelt füstölt bacon/ mert nem fog átsülni, amíg a tészta kész lesz! Füstölt főtt legyen! Lehet frissen gyúrt tészta is, de az sok idő. 🙁 A Pizza tészta lap is lehet jó, mert az vastagabb, kiadósabb. Haladó “szakácsok” a fűszerezéssel is játszhatnak. Figyelem: Sörkorcsolyának is kitűnő! 🙂 

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Tatár beefsteak!

Tatár beefsteak olcsón!

“A legolcsóbban csont nélküli marha nyak-rostélyosból készíthető. Ha nincs, a csont nélküli lapocka, és a lábszár is játszik. A hátszín kb. háromszor annyiba kerül. “

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg kétszer darált csont nélküli marha nyak-rostélyos hús
  • 2 db tojás sárgája
  • 2 cikk fokhagyma lereszelve
  • 1 nagy fej vöröshagyma nagyon apró kockára vágva
  • 1 ek. vaj is mehet bele, de nem kihagyhatatlan.
  • Fűszerek: 1 kk. bors, 1 kk. só, 1 ek. paprika, 1 ek. ketchup, 3 ek. mustár /1 kk. Erős Pista, annak aki szereti!/  kk=kávés kanál, ek.=evőkanál

A darált húst beletesszük egy mély tálba, és beletoljuk az összes hozzávalót. Én a hagymát megfonnyasztom egy kis olívaolajban, és úgy adom a húshoz, ha kihűlt. Ez után ízlés szerint fűszerezzük. Vigyázzuk a fűszerezéssel! Amit bele kevertünk, az már benne marad. 🙂 Kóstolás után tovább fűszerezhetjük ízlés szerint. Ha készen van, néhány órára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek. Friss pirítóssal fogyasztjuk.

Kiváló vacsora, reggeli, vagy előétel lehet!

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Csirkemell penne tésztával! /La bene!/

Csirkemell penne tésztával, sok sajttal!

2 személyre hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé olíva olajban kisütve, só, borssal fűszerezve
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 paradicsompüré konzerv
  • 10 dkg krémsajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 gramm  oregánó
  • 25 dkg penne tészta, enyhén sós vízben kifőzve

Olaszos ételhez, Spanyol bor?

Egy 0,75 l-es Don Pedro vörösbor, kizárólag a szakácsba! 🙂

Meg fonnyasztjuk az apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk, 1 dl vízzel felengedjük, majd beletesszük a paradicsompürét, oregánó-t, és a lereszelt fokhagymát. Kb. 15 perc alatt be sűrítjük. Bele keverjük a krémsajtot.

Megkóstoljuk a vörös nedűt, Mr. Pedro-t, de csak módjával, mert a sajt “megköt” a szószban! 🙂

A csirkemell szeleteket befűszerezzük a só, bors és csíkokra vágjuk, serpenyőben kevés olajon megsütjük. Amikor már puha omlós a hús, reszelt sajtot olvasztunk rá.

Melegen tálaljuk, a tészta mellé helyezett csíkozott csirkemellfilé-t, a szósszal nyakon öntve!

 

Buon Appetito! Jó étvágyat!

Vigyázat a Pedro ne maradjon meg, mert nem venném a szívemre, ha megpimpósodna! 🙂

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!