Rozsdás marhaszelet!

Szaftos, rozsdás marhaszelet!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50-60 dkg marhalábszár, vagy marhanyak vékony szeletekre vágva
  • 3 nagy fej vöröshagyma apró kockára vágva
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika, 2 db. pörköltszaft kocka

Serpenyőben meg fonnyasztjuk a  hagymát zsírban, vagy olíva olajban. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk., majd felengedjük 2 dl vízzel. Belehelyezzük a szeletekre vágott marhahúst. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt lassú tűzön pároljuk. Hosszú, kb. két órás párolás következik, néha a folyadékot pótoljuk alatta, de a végére szaftjára lefőzzük, és befigyel a pörköltszaft kocka is, ha még sűrűbb, és szaftosabb végeredményt szeretnénk.

Közben előveszünk egy gyöngyözőhátú 80-as évjáratú száraz Kékfrankos-t, és kb. két decit óvatosan lassan ízlelgetve beküldünk a szakács “kontya alá”! /CSAK 18 éven felülieknek!/ Ha van a közelben egy kazettás magnó, gyorsan kidobjuk, mert már kiment a divatból, és a mobil telót párosítjuk a bluetooth-os hangszóróval, és rákeresünk az Abbától a BoneyM-re! 🙂 Csutkára tesszük a hangerőt, és visítva próbáljuk hangutánozni! Ínyencek a hús alá is tehetnek egy fél deci vöröset, de mindez hanyagolható.

És végül, ha a hús már puha, főt burgonyával, kovászos uborkával tálaljuk!

Ha tudsz jobbat, most könnyedén legyőzhetsz!

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Csirkemell penne tésztával! /La bene!/

Csirkemell penne tésztával, sok sajttal!

2 személyre hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemellfilé olíva olajban kisütve, só, borssal fűszerezve
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 paradicsompüré konzerv
  • 10 dkg krémsajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 gramm  oregánó
  • 25 dkg penne tészta, enyhén sós vízben kifőzve

Olaszos ételhez, Spanyol bor?

Egy 0,75 l-es Don Pedro vörösbor, kizárólag a szakácsba! 🙂

Meg fonnyasztjuk az apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk, 1 dl vízzel felengedjük, majd beletesszük a paradicsompürét, oregánó-t, és a lereszelt fokhagymát. Kb. 15 perc alatt be sűrítjük. Bele keverjük a krémsajtot.

Megkóstoljuk a vörös nedűt, Mr. Pedro-t, de csak módjával, mert a sajt “megköt” a szószban! 🙂

A csirkemell szeleteket befűszerezzük a só, bors és csíkokra vágjuk, serpenyőben kevés olajon megsütjük. Amikor már puha omlós a hús, reszelt sajtot olvasztunk rá.

Melegen tálaljuk, a tészta mellé helyezett csíkozott csirkemellfilé-t, a szósszal nyakon öntve!

Buon Appetito! Jó étvágyat!

Vigyázat a Pedro ne maradjon meg, mert nem venném a szívemre, ha megpimpósodna! 🙂

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Sült oldalas!

Páncélos sült oldalas!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg sertés oldalas /Lehet csontozott csülök is!/
  • 20 dkg füstölt főtt tokaszalonna vékony csíkokra vágva
  • Olivaolaj
  • Alufólia
  • Fűszerek: só, bors, majoránna, ketchup

Max 6 cm széles oldalast tudunk igazán be alufóliázni. Kb. 20cm hosszú legyen. Az így darabolt oldalas egyik felét bekenjük olajjal, ízlés szerint befűszerezzük, ketchup-el meglocsoljuk, és az alufóliára fektessük hosszába. A másik oldalát is ugyanígy lekezeljük, és a fóliával lazán lezárjuk. Még egy, vagy kettő ilyen fóliázott hús lesz az 50 dkg-ból. Egy közepes nagyságú tepsibe egymás mellé helyezzük a páncélosokat. Én tettem alá sütőpapírt, ha valami kifolyna, ne égjen oda, de nem folyt ki! 🙂 Előmelegített sütőben 2 órán keresztül lassú tűzön sütögetjük vígan. Addig elkészíthetjük a köretet hozzá. Rizs, sült krumpli, vagy krokett, valamelyik főzeléket, de “szolid fogyis” vacsira is fogyasztható néhány szelet friss kenyérrel, és savanyúval.

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Fasírt másképpen!

Fasírt pirított hagymával!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg darált sertés lapocka
  • 2 gerezd fokhagyma tisztítva, lereszelve
  • 1 nagy fej vöröshagyma, apró kockákra vágva, zsírban, vagy olívaolajban megfonnyasztva
  • 1 db zsemle áztatva, szétmorzsolva
  • 1 db egész tojás
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika /Majoránna, Vegeta, vagy Delikát is játszhat a csapatban!/

Egy nagyobb kerek tálban az összes hozzávalót összegyúrjuk alaposan, fűszerezzük ízlés szerint, és kicsi, vagy lapos kerek, vagy kicsi lapos kerek pogácsákat gyúrunk belőle. / Kis dínókat is formálhatunk belőle, de az kicsit macerás! 🙂 / Ezt ha kisütjük közepes lángon zsírban egy serpenyőben, egy nagyon finom főzelék feltétet, vagy szendvicsbe kelléket kapunk, és bónusz fasírt zsírt, ami lilahagymával zsíroskenyérnek full super! Csak ajánlani tudom! A kelkáposzta főzeléket szintén csak ajánlani tudom mellé!

“Ha ezt az össze dolgozott fasírthúst egy hosszúkás sütőedénybe tesszük, és így készítjük el, hihetetlen, de egybefasírt lesz belőle! 🙂 “

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Pincepörkölt

Pincepörkölt burgonyával!

De miiiééért? Miért pincepörkölt? Jól sejted, mert bor van benne! 🙂

2 személyre hozzávalók:

  • 40 dkg csontozott sertés csülök /bőrös/
  • 40 dkg sertés lapocka
  • 2 közepes méretű hagyma tisztítva karikázva, alá zsír, vagy olíva olaj
  • 2 gerezd fokhagyma tisztítva apróra vágva
  • 1 db. paprika, 1db. paradicsom megmosva karikázva
  • Fűszerek: Só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, 3 db babérlevél
  • 50 dkg burgonya
  • 0,5 l száraz vörösbor / 1 dl száraz vörösbor a pöribe, többi a szakácsba, Pepsi-vel lazítva! 🙂 /

Meg fonnyasztjuk a karikára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk., majd felengedjük 2 dl vízzel. Beletoljuk a fokhagymát, a paprikát, paradicsomot, kicsivel később ha felaprítottuk a húsokat, az is bele “ficcenhet”. A fűszereket is beadagoljuk ízlés szerint. Lassú tűzön kb. 1,5 órát főzzük, és közben ceruzát hegyezünk, ha nincs más dolgunk.

Én például a borral barátkozom, és karaoke módba vonyítok a rádió zenéire. 🙂

Ha elütöttük ezt a másfél órácskát, megnézzük a hús puhaságát, “felpróbálunk” /megkóstoljuk/ mind kétféle húsból egyet. Ha puha a hús, mehet bele a megpucolt kockázott burgonya. A levét pótoljuk ha elfőtt nagyon. Én kicsit tovább főzöm mint kellene a krumplit, hogy kicsit szét főve sűrítse a cuccot. Nagyon kicsit!

Fero kedvence

Ha tudsz jobbat, most könnyedén legyőzhetsz!

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Székelykáposzta

Húsos székelykáposzta!

Székelykáposzta 2 személyre hozzávalók:

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 30 dkg füstölt oldalas
  • 70 dkg sertéshús / oldalas, vagy tarja/
  • 1 fej hagyma karikára vágva, 1 csapott evőkanál zsír
  • Fűszerek: só, bors, majoránna, pirospaprika /Aki szereti, kaporral is megszórhatja/

Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát a zsírban. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Ezután beletesszük a megtisztított csontonként elvágott oldalast. Kicsit megforgatjuk, a fonnyasztott hagymás pirospaprikás cuccban, majd felengedjük 1 dl vízzel. A fűszereket is hozzáadjuk, só, bors, majoránna, mehet bele a félig mosott káposzta, és lassú tűzön kb. másfél órát főzzük. Addig főzzük, míg a káposzta és a húsok puhára főnek, és nem lesz leve, csak szaftja! /Ha van otthon,   2db pörköltszaft kockát is rakhatunk bele,  egész más íze lesz, és szaftosabb!/ Friss kovászos kenyérrel, esetleg tejföllel fogyasztjuk!

Ha van otthon egy kis nagyon olcsó fehér, vagy vörös bor, azt használjuk el vízkőoldónak, és vegyünk elő egy La Vie Don Pedro vörös bort, és alapozzunk meg az ízeknek! 🙂 Csak 18 éven felülieknek!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Rakott káposzta!

Rakott káposzta savanyú káposztából!

Rakott káposzta 2 személyre hozzávalók:

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 30 dkg füstölt, húsos, tokaszalonna
  • 1 fej hagyma karikára vágva
  • 70 dkg sertéshús / tarja, vagy oldalas/
  • nyáron két közepes méretű paradicsom, és paprika karikázva
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika /Aki szereti, kaporral is megszórhatja/
  • Nagy doboz tejföl, 1 egész tojással elkeverve, picit sózva

Elkészítés: Bekapcsoljuk, előmelegítjük a sütőt. Egy közepes tepsi aljára fektetjük a szalonna darabokat. Rávarázsoljuk a hagymakarikákat, és vékonyan megszórjuk a félig mosott /Ne legyen túl savanyú/ savanyú káposztával. Ráhelyezzük a húst kockákra, vagy csíkokra vágva. Megfűszerezzük, és rábiggyesztjük a paradicsom, és paprika karikákat is.

Amíg szottyad egy kicsit, “beszélgetek” Dreher Antibával. 🙂  Ha az ő homloka is gyöngyözik, akkor sokat segít a továbbiakban! 🙂

A többi káposztával megszórjuk, elfedjük a cuccot. 170 fokon kb. másfélórán keresztül pároljuk tepsifedő, vagy alufólia alatt. Másfélóra múlva lekapjuk a fedőt, és kicsit megkóstoljuk a káposztát.

Megbeszéljük a fentnevezett barátunkkal, Antibával, hogy elég puha-e a káposzta! 🙂

Ha minden OK, A tojással kevert tejfölt rákenjük a káposztánk tetejére, és lefedés nélkül, 190 fokon kb. 15 perc alatt világosbarnára sütjük a sütőben. Nagyon finom, amikor kicsit a tepsi szélén, már barnul egy kicsit a káposzta, kicsit megpörkölődik. Kiszedőlapáttal kockákra bontva tálaljuk, finom kovászos kenyérrel!

Nagyon jóétvágyat kívánok az ételhez!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Tejfölös gombapörkölt!

Tejfölös gombapörkölt, galuskával!

Hozzávalók 2 személyre:
  • 30 dkg csiperke gomba, vagy üveges, vagy konzerves gomba /kb. 20-30 dkg/
  • 2dl tejföl+ 1ek. liszt
  • 2 db paradicsom
  • 2db paprika
  • 2 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • 30 dkg csirkemell filé
  • pirosarany, só, bors, pirosparika, apróra vágott petrezselyemzöld

Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Ezután felengedjük 1dl vízzel, beletoljuk a gombát leve nélkül. Én húsevő fajta vagyok, tehát ebbe is belecsempészek egy kis csirkemell filét. 🙂 A fűszereket is hozzáadjuk, paradicsomot, paprikát,  és lassú tűzön kb. 1 órát főzzük. Ha van otthon,  2db pörköltszaft kockát is rakhatunk bele,  egész más íze lesz, és szaftosabb! Amíg fő az étel, elbeszélgetünk Anti bácsival! /Dreher Antal/ 🙂 És közben kifőzzük a galuskát. Veszünk egy csomag fagyasztott galuskát és forró vízben puhára főzzük a csomagon jelzet ideig.

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Palócleves

Igazi Palócleves egyszerűen!

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg apróra felkockázott sertés tarja
  • 1 fej vöröshagyma felkockázva, +zsír, vagy, olaj
  • 2-3 sárgarépa
  • 1-2 fehér répa
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 szem krumpli megpucolva, megmosva, felkockázva
  • 1 ü zöldbab
  • 1 ek. liszt, és tejföl a habaráshoz /Lehet tejszínnel is tejföl helyett!/
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika, egy csipet kömény, 1 csokor friss kapor, 1db. babérlevél, 2db. pörköltszaft kocka

Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Ezután felengedjük 1dl vízzel, beletesszük a húst, a fűszereket, lereszelt fokhagymát, és 15 percet főzzük. Majd felengedjük kb. egy liter vízzel, és beletesszük a zöldségeket. A fehér répának kicsit többet kell főni, ezért a krumplit csak egy félóra múlva tesszük bele, a zöldbabbal együtt! Még 20-30 perc, és mehet bele a tejfölös habarás! A tejfölt jól elkeverjük a lisztel, és a levesből kiszedett forró lével még kikeverjük. / ha nem teszünk hozzá forró lét, a lisztes tejföl összeugrik, és apró nokedli lesz! ? A leves kész! Palacsintával, vagy süteménnyel, de finom friss kenyérrel is lehet főétel!

Nekem nagyon jól sikerült, igazán finom lett! ?

Jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Zöldségekkel sült csirkecomb!

Zacskóban sült csirkecomb!

A csirkecombot /4-5 darab/ sózom, majoránna egy kevés, lehet egy kis bazsalikom. (vagy tetszőleges fűszerekkel) -A csirkecombok bőre alá teszek egy kis fűszerezett vajat. 3 sárgarépát,1-2 fehérrépát feldarabolok, 1 fej vöröshagymát felaprítok, és 1 piros paprikát. Kb. 1kg burgonyát megpucoljuk, megmosom, apró kockákra feldarabolom, kissé megsózom, sütő zacskóba teszem. Erre a csirkecombokat, és végül a zöldségeket. És készre sütöm. /Kb. másfél óra/

Nagyon jó étvágyat az elkészített ételhez!

Bolognai, vagy édes savanyú mártás?

Globus Bolognai mártás, vagy EKO Édes-savanyú mártás?

Ez van itthon! Ebből kell alkotni! Nem biztos, hogy a legolcsóbb kaja, mert mindkettőnél kell egy húsos alap, de legalább gyorsan kész, és nem is rossz! 🙂

Bolognai 2 személyre hozzávalók:

  • 1 üveg Globus Bolognai mártás 400gr
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 1 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • Fűszerek: Só, bors, pirospaprika, esetleg Erős Pista
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csomag spagetti tészta, vagy csiga tészta
  • 20 dkg reszelt sajt

Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Beletesszük a darálthúst, és alá löttyintünk egy deci vizet.  Só, borssal, reszelt fokhagymával fűszerezzük, és lefedve, időnként megkavarva kb. 40 percet pároljuk. Ha megpuhult a hús, beleteszem a mártást, és összefőzöm a hússal. Lehet valami kis füstölt mi újságot is belecsempészni, de azért már az olaszok ráncolják a homlokuk! mennyire érdekel ez bennünket? Ugye, hogy semennyire?! Ha kész a mártás sós vízben kifőzzük a tésztát. A tálalásnál még forrón a tésztára helyezzük a még forró szószt, és megszórjuk reszelt sajttal, és egy leheletnyit megszórjuk bazsalikommal.

Amíg a sajt elvégzi a dolgát, kibontunk egy Don Pedro vörös bort, és egy laza pohárka borral kényeztessük az ízlelőbimbóinkat. CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

Most elugrunk gondolatban Sanghajiba, és elkészítünk egy édes-savanyú mártást, kész van, benne van az üvegben, és egy kis csirkemell filével ízesítjük. Ez lehet hogy nem az eredeti recept, de Don Pedro ezt súgta nekem! 🙂 Az igazit Ucle Bens bácsi készítette, aki amerikai, de sokat nézett tévét! 🙂

Édes-Savanyú 2 személyre hozzávalók:

  • 1 üveg  Édes-Savanyú mártás 400gr
  • 50 dkg csirkemell /Ár sapkás/
  • 1 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • Fűszerek: Só, bors, chili paprika
  • 1 doboz előfőzött 20 perces jázmin rizs

A csíkokra vágott, megmosott kicsontozott, csirkemellet, karikára vágott hagymával, zsírban megpirítjuk, dinszteljük egy kicsit. Fűszerezzük: Só, bors, chili paprika. Egy deci forró vízben, egy leveskockát feloldunk, és alá suhintjuk. Lefedjük pároljuk egy 30 percet. Belevarázsoljuk a Ben’s mi újságot, és kavarunk rajta egyet, bátrabbak kettőt! 🙂 Még rotyogtatjuk a mártással is, amíg a hús meg nem puhul. Addig vígan kifőzzük a jázmin rizst a dobozon található leírás szerint.

Étvágygerjesztőnek ajánlom még mindíg, az édes-savanyú Don Pedro 0,75 kiszerelésű, bármilyen évjáratú palackozott nedűt! 🙂 CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Gyors chilis bab főzelék

Piedone kedvence: Babfőzelék kolbásszal!

2 személyre hozzávalók:

  • 2 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • 2 doboz Happy Frucht csilis bab 400 g
  • 1 pár debreceni lebőrözve, felkarikázva
  • Fűszerek: Só, bors, pirospaprika, Erős Pista
  • 2 db paradicsom felkarikázva, /3 db babérlevél, de ez kimaradhat!/

Meg fonnyasztjuk a karikára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Beletesszük a babot, levével együtt. A fűszereket is hozzáadjuk, és a paradicsomot, meg a karikázott debrecenit, és lassú tűzön kb. fél órát főzzük. Ha van otthon,   2db pörköltszaft kockát is rakhatunk bele,  egész más íze lesz, és szaftosabb! Mellé egy kis tejföl is jöhet, és néhány szelet kovászos kenyér. Ez tényleg gyors étel! Mire leírtam, a fele elfogyott! 🙂 Kiettem belőle a kolbászt, az asszony agyon fog verni! 🙂

Ha tudsz jobbat, most könnyedén legyőzhetsz!

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Rakott kelkáposzta!

Rakott kelkáposzta, és rakott karfiol!

Rakott kelkáposzta 2 személyre hozzávalók:

  • 50 dkg kelkáposzta csíkokra vágva, megmosva.
  • 1 fej hagyma kockára vágva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg darált sertéshús /vagy csirke, pulyka hús darálva/
  • Egy kis sűrített paradicsom, vagy ketchup, vagy két közepes méretű paradicsom
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika /Esetleg majoránna, őrölt kömény, babérlevél/
  • Nagy doboz tejföl / Esetleg+ reszeltsajt/ a tetejére

Egy kisebb edényben elkészítjük a darálthúsból a rakottas töltelékét. Megpirítjuk a hagymát, megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1dl vízzel, és bele tesszük a darálthúst. Fűszerezzük só, bors, apróra vágott fokhagymával, /nekem nagyon bejön a pörköltszaft kocka 2db-t belecsempészek/, és lassú tűzön pároljuk kb. 30 percet.

Egy közepes méretű tepsit, vagy egy nagyobb cseréptálat kizsírozunk, vagy olajozunk. Én még ebbe az ételbe is szoktam néhány szelet füstölt szalonnát alá csíkozni, de az nem fontos! A fele csíkokra vágott, megmosott káposztát szét terítjük a tepsiben, és rá öntjük az elkészített húsos mi újságot. Szépen egyenletesen szét terítjük, majd ráejtünk néhány paradicsom karikát, kb. az összeset, mind a kettőt! Most elővarázsolunk a hűtőből, egy deres Dreher-t, és a felét óvatosan leküldjük, addig szottyad a káposzta, ami rendkívül jót tesz neki. 🙂 Vigyázat! A sör, csak a szakácsba kerüljön, mert még elrontjuk az ebédet. A maradék káposztával befedjük a húsos mi újságot. Betoljuk a kb. 170 fokos sütőbe egy 30 percre, addig “eltakarítjuk” a maradék sört, hogy ne legyen szana-szét. 🙂 30 perc után kivesszük a tepsit a sütőből, és ráborítjuk a tejfölt a rakottasra, és vígan szét kenjük. /Vigyázzunk, hogy a tepsin belül dolgozzunk! 🙂 / A sütőt kb 190 fokra állítjuk, és a tejfölnek adunk egy világos barnás színt. Ha ez sikerült, kivesszük a tepsit, és kicsit hagyjuk visszahűlni. A kiszedő kanállal kockákra, vagy téglalap alakúra vágjuk, és tálaljuk!

Rakott karfiol 2 személyre hozzávalók:

  • 50 dkg karfiol rózsákra szedve, megmosva.
  • 1 fej hagyma kockára vágva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg darált sertéshús /vagy csirke, pulyka hús darálva/
  • Egy kis sűrített paradicsom, vagy ketchup, vagy két közepes méretű paradicsom
  • Fűszerek: só, bors, pirospaprika
  • Nagy doboz tejföl / Esetleg+ reszeltsajt/ a tetejére

Teljesen ugyan úgy készítem el, mint a rakott kelt, csak itt most már a Dreher nem játszik, mert fejben ott kell lenni piszkosúl! 🙂

Nagyon jóétvágyat kívánok az ételekhez!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Rakott krumpli!

“Lusta” rakott krumpli, variációk!

A krumplit héjában megszokták főzni, én nem! Lusta vagyok! De szerintem így is finom lesz! 🙂

2 személyre hozzávalók:

  • 40 dkg megpucolt krumpli karikázva
  • 3 db keményre főzött tojás karikázva
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • 2 nagy fej hagyma karikázva
  • 15 dkg felkarikázott füstölt kolbi
  • 1 nagy doboz tejföl, 2 gerezd fokhagyma
  • Fűszerek: só, bors, ételízesítő, apróra vágott petrezselyem

A szalonnát csíkokra vágjuk, és a zsírral kikent tepsibe elhelyezzük. Rátesszük a karikázott hagymát, és a főtt tojást, majd fűszerezzük. / Kivéve petrezselyem/ Lefedjük  a fele krumplival, és megszórjuk a füstölt kolbásszal. A többi krumplival lefedjük a kolbit, még egy kicsi só, bors, ételízesítő, és alufólia alatt kb. 40 percet kis lángon pároljuk a saját levében. Ha a krumpli megpuhult, a reszelt fokhagymát elkeverjük a tejföllel, és megkenjük vele a tetejét vastagon. Rászórjuk az apróra vágott petrezselymet, és még közepes lángon, világos barnára sütjük lefedés nélkül! Így sem lesz kész túl rövid idő alatt, de megéri megalkotni! 🙂 Nekem nagyon finom lett!

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

Többféle változat: A krumplit előre meg lehet főzni, úgy belekarikázni. Fapados változat: szalonna füstölt kolbi nélkül, lecsó kolbival, vagy virslivel. Fokhagymás, tejfölös feltét helyett, vagy vele együtt reszelt sajt is mehet rá. Sonkák, sült húsok, és felvágottak is mehetnek bele! Fűszerek: Majoránna, Erős Pista is mehet bele! A tojást sem muszáj megfőzni, felverve az első réteg krumplira öntjük. Bármilyen savanyúsággal nagyon finom! Ha tudsz te is egy jó receptet, ne tartsd magadban!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legeslegfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Főzelékek egyszerűen!

A legfinomabb főzelékek!

Kezdjük talán a finom főzelékkel, ami hasonlóan készül, mint a krumpli, zöldbab, borsó, tökfőzelék. kelkáposzta főzelék.

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg mirelit zöldségkeverék
  • 2 dl tejszín
  • 1 púpozott evőkanál liszt
  • annyi víz, hogy épp el lepje a zöldséget
  • 1 evőkanál vaj, vagy olaj
  • 1 db leveskocka
  • fűszerezés: cukor, só, petrezselyem

Megdinszteljük a zöldségeket vajban. Fűszerezzük,/ ízlés szerint leveskocka, só cukor/, és felengedjük, puhára főzzük. Egy púpozott evőkanál lisztet összekeverünk tejszínnel csomómentesre. A liszt, és tejszín keverékre merítünk a forró léből, /Hőkiegyenlítés/ összekeverjük, és folyamatos keverés közben hozzáadjuk a zöldséghez. És hozzá adjuk az apróra vágott friss petrezselyem zöldet. még egy kicsit főzzük, és kész a főzelék. /Ha túl vastag a főzelék, tegyünk hozzá egy kis tejet.

A többi főzelék is hasonlóképen készül. A zöldborsót, zöldbabot, krumplit, gyalult tököt, kelkáposztát, puhára főzzük, és egy laza habarással kicsit sűrítünk rajta. Egy-két apró különbséggel. Lehet a habarás tejfölös is:  A liszt, és tejföl keverékre merítünk a forró léből, /Hőkiegyenlítés/ összekeverjük, és folyamatos keverés közben hozzáadjuk a zöldséghez. Lehet rántással is, az hasonló képen készül: A zsiradékban a lisztet kicsit megkapatjuk, úgy, hogy világos színe maradjon, a végén fokhagymát is tehetünk hozzá. A rántást mindig óvatosan adagoljuk, mert a túladagolás “csirizessé” túl sűríti!

Fűszerezések:

  • A tökfőzelék amikor már majdnem kész, egy kis kaprot is érdemel.
  • A krumplifőzelék babérlevéllel, vagy majoránnával is fűszerezhető.
  • A kelkáposzta főzelékbe teszünk néhány szem krumplit, és egy kis őrölt köménnyel is fűszerezzük.
  • A zöldbab, és a zöldborsó egy kis apróra vágott petrezselyemmel lesz finom.

Mindegyik főzelékhez kínálhatunk:

  •  Sülteket: sült kolbász félék, sült csirke, sült kacsa, liba, stb.
  • Pörkölteket: Sertés, szárnyas, marha, vagy egy kis lecsókolbász, vagy virsliféléből is lehet pöri.

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Sült csirkecomb!

Tepsibe sült csirkecomb, füstölt szalonnával!

2 személyre hozzávalók:

  • 2 db félbe vágott csirkecomb
  • 1 db paradicsom
  • 1 db paprika
  • 15 dkg füstölt-főtt tokaszalonna
  • 1 dl víz
  • só, bors, Vegeta, vagy Delikát
  • köretnek bármilyen sültkrumpli, vagy rizs

A legelején, én a mennységeket megdupláznám, vagy a dupláját is megdupláznám, mert nagyon finom még másnap is! 🙂 

A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, és a tepsit, vagy serpenyőt megszórjuk vele. Ráhelyezzük a megmosott, megtisztított, kettévágott csirkecombokat. Megfűszerezzük a húst, és egy kicsit zsírjára sütjük a szalonnát.

Ezután, a húsra rákarikázzuk a paprikát paradicsomot. /Télen két kanál lecsót/ A paprikát paradicsomot is sózzuk fűszerezzük, és egy nagyon kicsi vizet alá öntünk. Ezután a tepsit alufóliával lezárjuk, /serpenyőbe lefedjük/ és párolódni hagyjuk kb. 1 órát. Ha a hús puha, kicsit fedő nélkül még sütünk rajta.

Köretnek bármilyen sültkrumpli, vagy rizs megfelel, úgysem az a lényeg! 🙂

Nagyon jó étvágyat kívánok hozzá!

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Rizses hús!

Rizses, vagy tarhonyás hús?

2 személyre hozzávalók:

  • 40 dkg fagyasztott pörkölt
  • 2dl forró víz
  • 2db pörköltszaft kocka
  • 1 dl pohárba rizs, vagy tarhonya

“Ha van a fagyasztóban egy kis sertés, vagy csirke pörkölt, akkor az elkészítés roppant egyszerű.”

Kb. 40 dkg pörköltet mikróban felmelegítünk, nyakon öntjük 2dl forró vízzel /oldjunk fel benne 2 pörköltszaft kockát, és főzzük lassú tűzön óvatosan kevergetve bele a rizst, vagy tarhonyát. Így kb. 30-40 perc alatt kész az étel.

Bácskai rizses hús!

Az elkészítése nagyon hasonlít, csak sertés tarjából készítem a pörkölt alapot. Fokhagymával, őrölt kömény, paprika-paradicsom, és egy kis csípős, mondjuk Erős Pista, hozzáadásával, vagy egy erős zöldpaprika ízlés szerint.

Ha nincs lefagyasztva pöri, akkor itt egy recept csirke pörkölt elkészítéséhez! >>>

A pörköltök elkészítését általában a hús kivételével, ugyan azokkal az alapanyagokkal szoktam. A paprika, paradicsom helyett üveges lecsóból teszek bele néhány kanállal, mondjuk télen. A fűszerezéstől is lehet változatos, pl. : majoránna, vagy fokhagyma, erősen borsos, csípőspaprika krémek. Adhatunk hozzá gombát, tejfölt, vagy babot is. A rizs is lehet kukoricás, zöldséges, borsós.

Rizses hús sertésből:

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Tejfölös krumplileves!

Tejfölös krumplileves füstölt kolbásszal!

2 személyre hozzávalók:

  • 10dkg füstölt szalonna
  • egy nagyobb fej hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • pirospaprika, só, bors, csípős Piros Arany
  • 15dkg füstölt kolbász
  • 2dl tejföl+1 evőkanál liszt
  • Friss zellerzöld

A füstölt szalonnán megfonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Ezután felengedjük 2dl vízzel. Beletesszük a fűszereket, az apróra vágott fokhagymát, a füstölt kolbászt, és a kockára vágott krumplit. Közepes tűzön főzzük kb. fél órát. A zellerzöldjét is apróra vágva beleszórjuk. Ha a krumpli megfőtt, csinálunk egy tejfölös habarást. A tejfölt jól elkeverjük a lisztel, és a levesből kiszedett forró lével még kikeverjük. / ha nem teszünk hozzá forró lét, a lisztes tejföl összeugrik, és apró nokedli lesz! 🙂 / Van aki babérlevelet is tesz bele, ha gyakorlott vagy, ízlés szerint fűszerezheted! Friss kovászos kenyérrel, vagy palacsintával főételnek ajánlott! Nekem nagyon jól sikerült, igazán finom lett! 🙂

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Resztelt máj, főtt krumplival

Resztelt csirkemáj!

Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 db paradicsom
  • 2db paprika
  • 2 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 50 dkg csirkemáj
  •  só, bors,  pirosparika, esetleg majoránna

Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, paradicsomot, paprikát. Ha levet eresztett, hozzáadjuk a csíkokra vágott májat. Mehetnek rá a fűszerek. Kb. 1dl vízzel felengedjük, hogy legyen szaftja is. Vigyázat, nagyon keveset kell főzni, kb. 10-15 perc és kész. Kóstolgatni ér! 🙂

Ehetjük kenyérrel, főt krumplival, rizzsel, de főzelékekhez is szokták adni. Nagyon finom, és egészséges!

Egy Budai gyors videós recept:

A mottóm: Ha sikerül eltalálni az arányokat, a tiéd lesz a legfinomabb! ?

Küldj egy receptet te is, ha jól sikerült! Esetleg fotóval az ételről: <Beküldöm most>

Aki a legjobb receptet küldi, legtöbben lájkolják, az év receptje címet is megkaphatja! Ha beküldted a recepted, már csak osztani kell ezerrel! Hajrá!

Csirke pörkölt

Egyszerű csirke pörkölt!

Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 db paradicsom
  • 2db paprika
  • 2 fej vöröshagyma, alá egy kevés zsiradék /zsír, olíva olaj/
  • 50-60 dkg csirke comb
  • pirosarany, só, bors,  pirosparika
Meg fonnyasztjuk a apró kockára vágott hagymát. Csapott evőkanál pirospaprikát szórunk bele, és jól megforgatjuk. Ezután felengedjük 1dl vízzel, beletesszük a megtisztított ketté vágott csirkecombot. A fűszereket is hozzáadjuk, paradicsomot, paprikát,  és lassú tűzön kb. 1 órát főzzük. Ha van otthon,   2db pörköltszaft kockát is rakhatunk bele,  egész más íze lesz, és szaftosabb! Tésztával, tarhonyával, rizzsel, főtt krumplival kiváló főétel!
Én nagyobb adagot szoktam főzni a pörköltekből, és lefagyasztom a maradékot főzelékek mellé, vagy egy sertés-marha pöri lehet gulyás leves alap, rizses, vagy tarhonyáshús is!
Egy Budai gyors recept: