Mindenkinek volt ilyen: Gyermekkorunk legszebb nyara
A gyerek, aki viccekből épített birodalmat (Kamugép mesél 😃)
A 70-es években, minden osztályban volt egy gyerek, aki gyorsabban futott. Egy, aki jobban focizott.
Amikor a kamugép mesél. És egy, akinek olyan radírja volt, amiből kijött egy mini dinoszaurusz. Ez mind tehetség.
De az igazi legenda mindig az volt, aki meg tudta nevettetni a többieket.
Nálunk például volt egy srác — nevezzük csak „Kamu gépnek” — aki nem egyszerűen vicceket mesélt. Az túl amatőr lett volna. Ő komplett történetekbe építette bele őket. Mire észrevetted, már három padtárs dőlt a földön, egy gyerek csuklott a röhögéstől, a tanító néni pedig gyanúsan közelített.
Az egész teljesen ártatlanul indult.
– „Képzeld, tegnap mentünk apával a boltba…”
Na most, ebből a mondatból normális ember maximum egy kenyérvásárlást hoz ki.
De nem ő. Két perc múlva már ott tartottunk, hogy:
- a hentest üldözte egy kacsa,
- valaki véletlenül tej helyett kefirt öntött a benzintankba,
- és a végén egy rendőr banánhéjon elcsúszva beleesett egy káposztás hordóba.
A történetnek semmi értelme nem volt.
De 8 évesen ez volt a Marvel-univerzum.
A legnagyobb trükk az volt, hogy teljes komolysággal adta elő. Mintha minden szava igaz lenne.
– „És akkor a bácsi azt mondta:
‘Uram, ez nem egy ló… ez a feleségem!’”
A gyerekek ilyenkor olyan nevetést produkáltak, amitől az iskola ablaka rezonált.
Persze mindig akadt egy okoskodó, aki megpróbálta lelőni a poént:
– „Ez nem is igaz!”
Ő pedig halálos nyugalommal:
– „Dehogynem. A szomszéd unokatestvérével történt.” Ez akkoriban megdönthetetlen bizonyítéknak számított. A gyerekközösség amúgy furcsa rendszer szerint működött. Nem az volt a menő, akinek sok pénze volt. Fogalmunk sem volt róla, kinek mennyi pénze van.
Az volt a király:
- aki tudott új káromkodást,
- akinek volt gördeszkás matricája,
- vagy aki olyan sztorit tudott mesélni, hogy még a legszigorúbb gyerek is bekönnyezett a röhögéstől.
És ezek a történetek egyre durvábbak lettek.
Kezdődött egy egyszerű viccel:
– „Bemegy a csontváz a boltba…”
A vége meg már az lett, hogy:
- a csontváz taxit vezetett,
- közben pizzát szállított,
- összeveszett egy beszélő kecskével,
- majd valamiért felrobbant a postahivatal.
A gyerekfantázia nem ismerte a „túl sok” fogalmát.
A legszebb mégis az volt, hogy senkit nem érdekelt a logika.
Ha vicces volt, működött.
Ma a felnőttek stand-up estekre vesznek jegyet ezért.
A gyerekeknél elég volt egy hosszú szünet meg egy jó dumás haver.
És valljuk be:
sok mai humorista is megirigyelné azt a közönséget.
Mert egy 8 éves gyerek, ha egyszer nevetni kezd, onnantól nincs megállás.
Az már nem kacagás. …Az egy természeti katasztrófa.
A gyerekkori csínytevéseknek volt egy különleges szabálya:
minél rosszabb ötlet volt, annál több gyerek mondta rá azt, hogy: – „CSINÁLJUK!”
És innentől már nem volt visszaút.
Az internet bugyraiban olyan történetek vannak, hogy a mai gyerekvédelmi szakemberek azonnal idegösszeomlást kapnának tőlük.
Például ott volt a legendás telefonbetyárkodás időszaka.
A mai gyerek trollkodik kommentben.
Régen viszont felhívtatok random embereket vezetékes telefonon.
– „Halló, ott a hűtőszekrény?”
– „Nem.”
– „Akkor miért zúg?”
És ezen húsz percig fuldoklott három gyerek a panel negyedik emeletén.
Aztán ott volt az „építünk bunkert” korszak.
Ami magyarul annyit jelentett, hogy:
- elloptatok három pokrócot,
- leszedtétek anyátok összes ruhacsipeszét,
- majd az egész szerkezet öt perc múlva ráomlott a kisebb testvérre.
A kisebb testvér amúgy mindig statisztikai veszteség volt gyerekkorban.
Ő volt:
- a tesztpilóta,
- a kísérleti alany,
- és általában rá kentetek mindent.
Ha eltűnt a befőtt?
A kistesó volt.
Ha beszakadt a fotel?
A kistesó volt.
Ha valaki filctollal bajuszt rajzolt a kutyára?
Meglepő módon megint a kistesó volt.
És ott volt a legendás „ne próbáld ki otthon” kategória.
Amit természetesen mindenki kipróbált otthon.
Mert egy gyerek számára nincs veszélyesebb mondat annál, mint:
– „Na ezt biztos nem mered megcsinálni.”
Ilyenkor azonnal megszületett a tudományos kutatás.
Ennek eredményeként:
- valaki biztosan benyalta a 9 voltos elemet,
- megkóstolta a haletetőt,
- vagy megpróbált ejtőernyőzni esernyővel az ágyról.
És mindig volt egy gyerek, aki teljes nyugalommal jelentette:
– „Szerintem működni fog.”
Nem működött.
A gyerekkori kreativitás amúgy elképesztő volt.
A mai felnőttek „DIY projektnek” hívnák.
Régen ez így nézett ki:
- sampon,
- fogkrém,
- liszt,
- víz,
- apa borotvahabja,
- és egy fél tubus tempera.
Mindez összekeverve egy lavórban.
A végeredményről senki nem tudta, micsoda.
De minden gyerek biztos volt benne, hogy:
- nagyon veszélyes,
- nagyon titkos,
- és valószínűleg robbanni fog.
A legnagyobb átverések viszont mindig az iskolában születtek.
– „Ha lenyeled a rágót, hét évig benned marad.”
– „Ha bandzsítasz, úgy marad.”
– „A hetedikesek között van egy srác, aki egyszer megevett egy egész krétát.”
És mindenki hitt benne.
Mert gyerekként a „hallottam egy nagyfiútól” erősebb bizonyíték volt, mint ma egy ügyvédi szerződés.
A tanárok közben szerintem titokban veterán katonák voltak.
Mert túléltek olyan mondatokat, mint:
– „Nem direkt történt.”
Pedig:
- égett a füzet,
- habzott a radiátor,
- és valaki valahogy odaragasztotta a padot a linóleumhoz.
Volt az a gyerek is, aki mindig túl komolyan vette a hülyeséget.
Amikor mindenki csak viccből mondta:
– „Fogadjunk, nem mered megnyomni!”
Ő meg: – „De.”
És már nyomta is.
Tűzriadó.
Áramszünet.
Igazgatói.
Gyerekként amúgy furcsa módon minden teljesen logikusnak tűnt.
Ha egy biciklin gyorsabban tekersz, biztos repülni is tud.
Ha a macska mindig talpra esik, akkor vajaskenyérrel a hátán lebegni fog.
Ha pedig egy haver azt mondja:
– „Figyelj, eztől nem lesz baj…”
Na, abból garantáltan baj lesz.
És a legszebb az egészben?
Hogy ma már ezeken sírva röhögünk.
Pedig akkoriban minden ilyen akció előtt pontosan ugyanaz hangzott el:
– „Csak anyuék meg ne tudják.”
Ha neked is ilyen gyermekkorod volt, akkor az feledhetetlen, kalandos volt, néhány horzsolással, esetleg csont törés, néhány seb, de az már rég befort. 👊😎